Egy rövid történetmeséléssel indítok, amolyan előszó jellegel, ha bealszatok rajta nem lepődöm meg! :D
Kölyök korom óta búlyom a számítógépet, telepítek, nyüstölöm hogy működőképes legyen. A pc nagy előnye, hogy sok lehetőséged van oprendszerek terén. Én kipróbáltam majd mindet, és mint a legtöbben a Microsoft aktuális "gyermekénél" maradtam. Ez egy darabig jó is volt, tudtam használni, de a legtöbb dolog vele kapcsolatban idegesítő és körülményes volt.
Aztán az iPhone 3GS-em megvásárlása után valami egész furcsa és bizsergető érzés vett erőt rajtam. Hogy ez bazi jó, és miért nincs ilyen User Experience pc-re. Ekkor gondoltam egyet és elmentem az XMS-be, hogy meglássam, hogy a sok helyen istenített OSX mit tud. Gondoltam: "Áááá, úgysem tudhat úlyat nyújtani nekem, aki már sok generációnyi Windowst kipróbált...". Szóval beslattyogtam, aztán miután felkapartam az állam az Apple termékek gyönyörűségétől, nekiestem egy 27-es iMac-nek. Elszöszöltem vele, kerestem a fogást, (elsőzör nagyon kiborított, hogy bal oldalt vannak a ablak bezárók. :D ) majd odalépett handrás és faggatni kezdett. Szép sorban bemutatta az OSX-et, kipróbáltam mindent, amit használni szoktam. Teljesen felizgatott az érzés, hogy ez teljesen más, mint amit eddig próbáltam, és tudtam, hogy egy ilyen kell nekem.
Viszont a Mac-ek árai lelohasztottak, nekem sosem lesz ilyenem-mondtam. Ezzel a búskomor izgatottsággal mentem haza aznap, és ültem le a nyüves Windows elé. Aztán pár héttel később belefutottam egy weboldalba, ahol azt taglalták, hogy mit kell csinálnod, ahhoz, hogy OSX-ed legyen a gépeden. Mondtam hű, ez kell nekem.
Szóval. Itt abba is hagynám a történet mesélést, a lényeg, hogy valahogy így kezdődött imeretségem az OSX-el. Remélem postjaim Titeket issegíteni fognak a célotok elérésében.